HargitaHalo.ro
Főoldal
Hírforrások
Hivatkozások
Neumann Tábor
Bejelentkezés





Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!
Keresés
Hargita Háló Verespatakon Nyomtatás E-mail
A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) által elindított Hargita Háló program egyik újabb fejlesztése, hogy a magyarországi partnerekkel (HDT kft) való együttműködés segítségével és a CSTIT saját erőforrásaira támaszkodva egy mobil Hargita Háló Házat épített ki. Így lehetőség van az ország bármely pontján (akár hegycsúcson is) szélessávú internetkapcsolatot létesíteni, rádióhálózaton (WiFi) keresztül 40 számítógépet rendszerbe kötni és 200 méteres körzetben szolgáltatni szélessávon az internetet. (Az eszköztár központi eleme egy szélessávon és nagykapcitássa /oda-vissza/ közvetítő műholdas antenna és egy kisebb áramfejlesztő.) A Hargita Háló Ház először tusnádfürdői EU táborban került kihasználásra azóta több helyen is segítette és tette eredményesebbé a nyár folyamán az ifjúsági programokat és eseményeket, ingyenesen biztosítva a szolgáltatást (csak kiszállítással és szereléssel kapcsolatos költségeket igényelve).

A hétvégén került sor a már harmadik Széna Fesztivál megrendezésére Verespatakon, amely Románia legnagyobb környezetvédelemmel kapcsolatos tematikus ifjúsági fesztiválja. A rendezvényt többek között a Zöld Erdély Egyesület és a Greenpeace szervezte

A CSTIT Hargita Háló Házán keresztül biztosította a szélessávú internet kapcsolatot a Fan Fest online rádió számára, amely Interneten keresztül állandó közvetítést biztosított a helyszínről, ezen keresztül közvetített a Guerrilla országos rádióhálózat is.

 
< Előző   Következő >
Hírözön
SG.hu Informatikai ĂŠs TudomĂĄnyos HĂ­rmagazin
A Nokia, a Samsung ĂŠs az Apple vezetik a mobilos piacot

A tavalyi évet a címben szereplő három gyártó zárta le a legjobb eredménnyel, ők a teljes piac több mint felét uralják. A Samsung megduplázta forgalmát.

Al Pacino lesz a főgonosz a Gru 2-ben

Al Pacino megkapta élete első animációs mozifilm-szerepét, a Gru második részének rosszfiújának lesz a hangja, kár, hogy a bemutatóig még szűk másfél év van.

A kritikusok imádják az új szuperhősös filmet

Valószínűleg előzetesen nem sokat hitték, de Az erő krónikája sikert aratott. Anyagi sikert és kritikai sikert is, s mindezt mindössze 12 millió dollárból.

Az SG-olvasĂłk leginkĂĄbb a 3D-s Star Wars-t vĂĄrjĂĄk

Sokan sokfelĂŠ bojkottĂĄljĂĄk a legĂşjabb Star Wars-premiert, a 3D-sre konvertĂĄlt BaljĂłs ĂĄrnyakat, azonban Ăşgy tĹąnik, hogy a fanatikusok tovĂĄbbra is szĂ­vesen tĂśmik George Lucas zsebĂŠt.

Hollywood topformĂĄban: Az idei ĂŠv Ăşjabb kĂŠt sikeres filmet hozott

2012-ben ugyan eddig mĂŠg nem volt 100 milliĂłs nagy durranĂĄs, hiszen az ĂŠv elejĂŠn jĂĄrunk, de a hĂŠtvĂŠgĂŠn a sokadik sikeres filmet mutatjĂĄk mĂĄr be az amerikai mozik.

Computerworld hĂ­rek IT-portĂĄl profi felhasznĂĄlĂłknak ĂŠs informatikai dĂśntĂŠshozĂłknak
ElĂŠg volt az Apple-kizsĂĄkmĂĄnyolĂĄsbĂłl!

Állítólag az almás cég vezetője maga is felháborodott, amikor szembesült a gyártóknál tapasztalható viszonyokkal.

Üveglapot próbált meg eladni táblagépként

Az amerikai hatóság őrizetbe vett egy férfit, aki hamis iPad táblagépeket és laptopokat próbált meg eladni. A készülékek egy része üres ház, más része szimpla üveglap volt utólag ráragasztott logókkal.

Etikus hackereket kĂŠpeznek a Neumann Karon

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának hallgatói idén szeptembertől nemzetközi minősítéssel rendelkező képzésen sajátíthatják el az informatikai rendszerek védelmének mesterfogásait.

Nagy pĂŠnz van a jĂĄtĂŠkiparban

Csak egy jĂł Ăśtlet kell - no ĂŠs egy jĂłl bejĂĄratott brand, pĂŠldĂĄul a Star Wars.

CserkĂşt szolgĂĄlja ki fĂŠl EurĂłpĂĄt

A Huawei összeszerelő üzeméből látja el telekommunikációs eszközökkel az öreg kontinenst a Huawei.

Szavazás
Honnan hallott a HargitaHáló projektről?
 

Támogatóink: